Barnából a zöldbe – hogyan lesz városi park a rozsdaövezetből?

2020.12.07. Dr. Balogh Tamás

Budapest III. kerületében, a Hajógyári-sziget északi csúcsával szemben fekvő budai parton áll négy, szokatlan külsejű – ma már inkább egzotikus megjelenésű – torony. A díszes épületekről a legtöbben inkább egy romantikus mese vagy egy vidámpark díszleteire asszociálnak, s csak keveseknek jut eszébe, hogy az, amit látnak, a főváros energia-ellátásában hetven éven át meghatározó egykori gázgyár területe.

Az ipari létesítmény a felépítésekor a legkorszerűbb technológiát képviselte, s ahogy egykor az ország mintaszerű ipartelepeként működött, úgy tekintik sokan mintaértékűnek a rekultivált területen jelenleg zajló innovációs tevékenységet. A „barnamezős gondolkodás” (a korábban ipari vagy kereskedelmi célokra használt, de funkciójukat vesztett területek újrahasznosítása) egyre erőteljesebb, és – ha körültekintően tervezik meg és hajtják végre – akkor az intenzív városiasodás növekvő környezeti terheire tekintettel számos előnnyel járhat. Hogy miért? Erről beszélgetett a területet kezelő vállalkozás vezetőjével szerzőnk, Dr. Balogh Tamás, az egykori gázgyárba városi sétákat vezető budapesti sétacég egyik tulajdonosa.

A gázgyárról 

Az óbudai Duna-ág, az aquincumi romkert és a budapesti Körvasút által határolt 27 hektáros területen 1913-ban adták át a Főváros új világítógáz – vagy ahogyan akkor nevezték: légszesz – gyárát. A világítógáz a szénből levegő kizárásával történő hevítés (kokszolás) útján kinyert éghető légnemű anyag (60% hidrogén, 10% szén-monoxid, valamint 30% fűtőérték nélküli szén-dioxid és nitrogén). A világítógázzal üzemelő lámpák a XIX. század elején váltották fel a korábbi évszázadokban használt fényforrásokat (a faggyú- és viaszgyertyákat, a szurok-fáklyákat, valamint a bálna- vagy repceolajjal töltött lámpákat). A városi közvilágítás alapanyagaként az elektromos áramszolgáltatás elterjedéséig használták.

A magyar főváros első gázalapú közvilágítási hálózatát a Trieszti Általános Osztrák Gáztársulat létesítette – a szabadságharc miatti késéssel – 1855-ben. Az évtized végéig már közel 50 ezer fogyasztót szolgáltak ki. Az igény azonban akkora volt, hogy 1889-ig négy további gázgyárat kellett építeni. 1910-re a fogyasztás mértéke ismét megháromszorozódott (a világítás mellett a háztartási célú, konyhai felhasználás is terjedt). A termelés ezzel már nem tudott lépést tartani, s a terjeszkedő város által körbe nőtt gyárakat sem lehetett bővíteni. Ezért a városközponttól távolabbi (később igény szerint bővíthető) nagy kapacitású gyárra volt szükség árvízvédett, s a szükséges üzemvíz-utánpótlás és a szénszállítás biztosítására lehetőleg vízparti és vasúthoz közeli telken.

A főváros ekkor (a működés során keletkező busás haszon reményében, annak ellenére is, hogy az elektromos áramszolgáltatás már Magyarországon is terjedőben volt) megvásárolta és bezárta az osztrák tulajdonú vállalatokat, majd kijelölte az új gyár helyét az óbudai Homokos dűlőn. A tervezés feladatát tapasztalt nyugat-európai szakemberek részvételével tartott meghívásos tervpályázat útján a svájci Albert Weiss nyerte el. Az építkezésen 100-nál is több cég dolgozott (90%-uk hazai vállalkozás), mintegy 1 700 munkással. A munka a kitűzött 32 hónapos határidőben véget ért, s (ma már talán szokatlan módon) a jóváhagyott 25 millió koronához képest 1,5 millió korona megtakarítással járt. Így az üzemhez tartozó 3,5 hektár kiterjedésű kertben létesült tisztviselő-telep mellé még egy 9 hektáros munkástelepet is építhettek (több mint száz 1, 2 és 3 szobás lakással). A bevezetett munkásjóléti intézkedések keretében legényszálló, nagy játszóterű óvoda, postahivatal, fővárosi bolt, vendéglő és munkáskaszinó is létesült, s több szolgáltatás ingyenes (pl.: az ivóvíz), vagy jelképes összegű (pl.: lakbér) volt.

A gyár az induláskor napi 250 ezer köbméter (későbbi bővítéssel pedig akár napi 1 millió köbméter) gázt termelt. Területén 11 kilométernyi vasúti pálya futott, amely közvetlenül a budai körvasútra és az esztergomi vasútvonalra kapcsolódott. Ezeken, s a Dunán – hajón – érkezett a napi 80 vagonnyi (évi 200 000 tonna) szén, a gázgyártás alapanyaga, a telephely folyóparti részére, ahol a vágányok közötti szabad területen álló széntárolóba került (az óránként 10 vasúti kocsi félautomata kiürítését megoldó 4 db ún. vagonbuktató segítségével, ami feleslegessé tette a hosszadalmas és súlyosan egészségkárosító szénlapátolást). A gyártási folyamat innen indult és a szennyezőanyagok (kátrány, ammónia, benzol, naftalin, szulfán) kivonásával járó tisztítási folyamaton keresztül a telek átellenes végében álló 100 000 m³ befogadóképességű gáztartályok felé haladt.

A megtisztított gázt – mérést követően – 2 db, egyenként 100 000 m³ űrtartalmú gáztartályba gyűjtötték. Innen egy része a budai, nagyobb része pedig a pesti gázhálózatba jutott (az északi vasúti összekötő hídra szerelt csővezetéken át, amibe a gyár távnyomóüzemének 2 db Brown-Boweri turbinája juttatta). Az elektromos anyagmozgató berendezésekhez a telep az Elektromos Művektől vásárolta, és saját elektromos központjában transzformálta az áramot. Áramkimaradás esetére egy 800 LE teljesítményű, 4 hengeres dízelmotorral hajtott Sulzer-gyártmányú áramfejlesztő is rendelkezésre állt, amely percenkénti 180-as fordulatszámon 800 LE (560 kW) teljesítménnyel 110 voltos egyenáramot termelt.

A telep az első világháborúig angol, utána német – a Ruhr- és a Saar-vidékről származó – szénből állította elő a városi gázt. Az első világháborúban 56 tisztviselő és 450 gyári munkás teljesített frontszolgálatot, akik közül 72-en hősi halált haltak (rájuk emlékeztet a telephelyen ma is látható emlékmű, Horvay János alkotása). A szakképzett személyzetet csak nehezen sikerült pótolni, ezért a gyár vezetése kiemelt szociális ellátással – kamatmentes előlegekkel, ruha- és élelmiszersegélyekkel, az élőállattartás engedélyezésével – igyekezett gondoskodni a megmaradt szakemberek megtartásáról. A második világháborúban a gyár 12%-a sérült, a gáztartályok azonban teljesen megsemmisültek és a városi csőhálózat is jelentős károkat szenvedett, amelyeket csak 1947-re sikerült kijavítani.

Az 1954-1955-ös bővítés eredményeként a napi termelést a másfélszeresére nőtt. 1957-től azonban mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a földgázé a jövő (amit addig csak az előállított városi gáz kalória-értékének növelésére adalékanyagként tápláltak a csőhálózatba). A kemencék is elhasználódtak, javításukra nem volt mód (a termelést csak új kemencék építésével lehetett volna fenntartani). A szénalapú gázszolgáltatás így végül 1984. október 15-én megszűnt Budapesten. A földgáz-feldolgozás még három évig működött, de 1987. április 14-én az egész üzem bezárt. 2004-ben a telephely a főváros tulajdonába került, az adminisztratív tevékenység is addig folyt a telep igazgatósági épületében. Mivel a gyár leállása után megkezdődött az üzemi berendezések bontása (sőt, egy későbbi értékesítés érdekében a terület rendezése), a kulturális örökségi szempontból jelentős épületek a fennmaradás érdekében műemléki védettséget kaptak.

Eddig a történelem. Az átalakulásról – amely az egyik legelső barnamezős nagyberuházás volt az országban – már az új üzemeltetők vallanak. Balogh Tamás kérdéseire Kocsány János, a területet kezelő Graphisoft Park Services Kft. vezérigazgatója válaszolt.

A terület képe a gyár bezárása óta alapvetően megváltozott. Hogyan? 

Bojár Gábor fizikus, programozó, üzletember, a Graphisoft alapítója 1996-ban, a gázgyár bezárását követően járt ezen a helyen először, amikor területet keresett az akkor már a tengeren túl is versenyképes vállalata központjának. Azt akarta, hogy ideális munkakörnyezetet és feltételeket biztosíthasson munkatársainak. Lényegében egy „kis Szilícium-völgyet” épített itt fel azért, hogy Magyarországon tarthassa a legkiválóbb tehetségeket. A gázgyár XX. század elején épült historizáló-szecessziós stílusú, kétszínű téglaburkolattal díszített igazgatósági épülete a későbbi Nobel-díjasokat nevelő fasori Evangélikus Főgimnáziumra emlékeztette őt. A Duna-parti telek adottságait mérlegelve – Nagy Béla várostervező ajánlására – döntött úgy, hogy itt hozza létre a Graphisoft Parkot, ahol azóta több más, vezető technológiai és informatikai vállalattal együtt az általa alapított magánegyetem, az Aquincumi Technológiai Intézet is működik.

Az egykori gyár teljes területét rekultiválták?  

A fővárosi tulajdonú területeken (kompresszor-, a gázmérő- és szabályozóház, a kátránytornyok és a víztorony, az elektromos központ, az ammónia-gyár, illetve a kísérleti gázgyár és a labor) még nem végezték el a gyár 70 éves működése után a terület kármentesítését, ami a föld 3-5 m mélységben történő kitermelésével és elszállításával, valamint a felszín alatti vizek megtisztításával történik. A tulajdonunkban álló területen, melyen az egykori gázgyár ipari műemlékegyüttesének többi része található, ezeket a munkálatokat elvégeztettük. Jelenleg egy egyetemi campus működik a területen, valamint az alapító elképzelésének megfelelően azóta jelentős innovációs potenciállal rendelkező vállalkozások is betelepültek. Az egykori I. és II. széntároló helyét ma a Park C épülete, a kemenceházak helyét a Microsoft, a koksztároló helyét pedig a Digic Pictures Kft. irodaháza foglalja el. Az SAP Hungary Kft. és a Microsec Zrt. épületei pedig a gázgyár épületeitől délre, a volt tisztviselőtelep egy részén és az ennek nyugati előterében lévő üzemi vágányhálózat helyén épültek fel, ugyanitt találhatók a park éttermei és kollégiuma is. A kármentesített területet jelenleg 86 bérlő használja és mintegy 4-5 000 ember dolgozik és közel 1 000 diák tanul a technológiai parkban.

Ekkora közösségben bizonyára kihívás összehangolni az eltérő érdekeket. 

Igen, kihívás, bár talán mégsem akkora, mint amekkorára első közelítésben gondolnánk. Az ide költöző vállalatok nem véletlenül választották napi működésük színteréül a Parkot. Értékrendjük, mentalitásuk hasonló, elkötelezettek az iránt, hogy munkavállalóik egészséges, élhető, inspiráló környezetben dolgozzanak. A magunk részéről mi is erősítjük az itt alkotók – igen, úgy gondoljuk, hogy minden ember, aki napi munkájával cége sikerét segíti elő: alkot – összetartozás élményét. Színes közösségi programokat szervezünk, lehetőséget teremtve arra, hogy a „parklakók” megismerjék egymást és közös érdeklődési területeik révén a közös munkahelyen túlmutató személyes kapcsolatokat is kialakítsanak egymással. A Parkban található szolgáltatások körét is igyekszünk a mindenkori igényeknek megfelelően alakítani, bővíteni. Fontosnak tartjuk az emberi kapcsolatok ápolását, hiszen ezáltal érték születik a Parkban, összetartás, szolidaritás, közösen vállalunk felelősséget a Park egészéért. Bérlők és bérbeadók – együtt teszünk nap mint nap a Park szépségének megóvásáért.

Apropó szolgáltatások. Mi a terület küldetése ma? 

A tehetségek vonzása. A tudásgyárak és az oktatási intézmények szinergiájának bemutatása. A piacvezető szoftverfejlesztő cégek közül jónéhánynak itt található a központja, ebben az iparágban pedig a tehetségekért folytatott verseny mindennél, még a vevőkért folytatott versenynél is fontosabb. A Park célja azonban első sorban mégsem a bérlő vállalatok menedzsmentjének a lenyűgözése, hanem a dolgozók megnyerése, a tehetségek Magyarországon tartása. Az épületek ezért igényesek, de nem hivalkodók és mindenütt a zöld dominál, hogy valódi parkként működhessen a terület. Különösen fontosnak tartjuk a múlt értékeinek tiszteletét. Ez nemcsak a gázgyár történelmi épületeinek felújításában, de az új épületek alapozásánál talált római emlékek megőrzésében és bemutatásában is megnyilvánul. A felújított gázgyári épületekben a felsőoktatási centrum működik. Az egykori igazgatósági épületben pedig a magyar, brit, európai és amerikai akkreditációval rendelkező IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola talált új otthonra, amely az üzleti tanulmányaikat angol nyelven folytatóknak a brit diploma megszerzésének lehetőségét kínálja. A hallgatóság nemzetközi, 65 országból érkeznek a diákok. Mellette működik a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem keretében – annak speciális szakirányaként – létrehozott Aquincumi Technológiai Intézet, amely a Harvardról, a Yale-ről, a Princetonról és további 50 észak-amerikai egyetemről fogad rész-képzésre érkező diákokat, akik együtt tanulnak a magyarokkal. A környezet innovációs potenciálját azok a kutató-fejlesztő cégek erősítik, amelyek úgy döntöttek, hogy itt a mi parkunkban rendezik be a magyarországi fejlesztő- és kereskedelmi központjukat. Köztük több meghatározó jelentőségű külföldi szoftvercég, bio- és nanotechnológiai vállalat, gyógyszergyártó is jelen van (Microsoft, SAP, Canon, Servier). Az egész terület működésével, megjelenésével és zöld környezetével is azt a meggyőződést erősíti, hogy itt hatékonyan lehet és érdemes tanulni, dolgozni. Ebben segít a kreatív munkára inspiráló csendes, békés környezet, nagy zöldfelülettel, sok fával, madárcsicsergéssel. A téli napok kivételével minden évszakban jól látható, hogy az épületek nem láthatóak: a fák magasabbra nőnek, mint az épületek. Kortárs szoborparkunkat folyamatosan fejlesztjük, két legújabb szobrunkat ez év tavaszán avattuk fel. Generátorházunkat az idén megnyitottuk rendezvénytérként, különleges hangulata miatt sokféle rendezvény érdeklődését keltette fel. Együttműködést tervezünk az Aquincumi múzeummal, célunk, hogy a Parkot integráljuk a főváros kulturális vérkeringésébe.

A zöld valóban mindenütt szembeötlő. Nem is várná az ember egy volt rozsdaövezettől. A campus épületei passzív ház technológiával üzemelnek? 

A 2000-res évek derekán, amikor az épületegyüttes épült, a passzív ház technológia még gyermekcipőben járt, nem kockáztathattunk. Igaz, mostanra megbízható hőszivattyúk és más megoldások állnak az építtetők rendelkezésére, a már meglévő, és kifogástalanul működő légkezelő, illetve hűtés-fűtési rendszerek lecserélése mégsem egyértelműen környezetkímélő: egyrészt a régi rendszer elbontásakor keletkező szemét, másrészt az új technológia beépítésének energia és anyagigénye is meglehetős terhelést jelentene környezetünkre. Tehát, ameddig a meglévő rendszerek megbízhatóan és rentábilisan működnek, csupán divatból nem cseréljük le azokat, ilyen módon minimalizáljuk ökológiai lábnyomunkat. Már a tervezéskor és kivitelezéskor is figyelembe vettük azonban, hogy megfelelő árnyékolástechnológiával, az épületek optimális tájolásával lehet az épületek passzivitását növelni – ezt minden esetben meg is tettük. A fenntarthatóságot már a kezdetektől szem előtt tartottuk: a terület beépíthetőségét messze nem használtuk ki, és rendkívüli gondos táj- és kerttervezéssel biztosítottuk a Park biodiverzitását. Az egykori gázgyár területére visszaköltöztek a madarak, a levegő friss és az épületek ablakai nyithatóak. Bérlőink előszeretettel használják az épületek ezen tulajdonságát, ugyanis jó érzés a friss dunai levegőt beengedni az ablakon – a ház energiafelhasználása is csökken ilyenkor, ugyanis az ablakok nyitásakor a légkezelő rendszer leáll. Mindenképpen beszélnünk kell a parkolásról. Naivitás lett volna azt gondolni, hogy az itt dolgozók mindannyian olyan elkötelezett természetvédők lesznek, hogy csakis gyalogosan, esetleg kerékpárral érkeznek naponta munkahelyükre. Ezért a terület kialakításakor, a házak tervezésekor az autóval érkezőkre is gondoltunk: egyrészt korlátoztuk a felszíni autóparkolók számát, hogy a Park valóban park lehessen– mindössze 150 gépkocsinak van hely a felszínen – a mélygarázsokban viszont több mint 2 000 autót lehet kényelmesen elhelyezni. Azok számára, akik nem a fenti módokon kívánják megközelíteni a Parkot pedig saját minibuszjáratunkat, illetve hajójáratunkat ajánljuk, melyekkel a város fő csomópontjaiba lehet közvetlenül eljutni.

A jelen biztató, de vajon milyen jövő vár a parkra? 

Valószínűleg a COVID-19 járványra és az irodapiacra gyakorolt hatására gondol. A pandémiás helyzet új mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók számára. Már látható, hogy az irodapiac igényei is változni fognak, tehát nekünk is változnunk kell. Esetünkben nagy előny, hogy egy kézben van a beruházás, az üzemeltetés és az értékesítés, azaz a bérbeadás valamennyi feladata, így a fejlesztési és üzemeltetési feladatok is hatékonyan összehangolhatók, és ami bérlői oldalról talán a legfontosabb: kéréseiket nagyon rövid idő alatt tudjuk teljesíteni–ha olyasmiről van szó, amit azonnal meg tudunk oldani, akkor még akár aznap meg is oldjuk. Ugyanakkor el kell mondanunk, hogy többségükben a high-tech szektorban működő bérlőinket a válság kevésbé érinti, a Park kihasználtsága jelenleg 95 százalékos. Sokan jósolták, hogy a home-office sikere nyomán a válság egyik elsőszámú vesztese az irodapiac lehet. Ma már látjuk, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységnél a home-office nem működő megoldás, mert a kreatív tevékenységek végzése a munkatársak intenzív, személyes együttműködését igényli. A zöld környezetbe ágyazott irodák népszerűsége pedig tovább növekedett, hiszen a szociális távolságtartás ilyen környezetben valósítható meg leginkább. A jövőben – ahogy most látjuk – zöldebb, szellőztethető irodákra lesz szükség, illetve megjelent a piacon az a munkavállalói érdek, hogy az irodákon belül az egy személyre jutó tér nagyobb legyen, magyarul, az irodák tágasabbak legyenek. További, csaknem 60 000 m² irodai terület kialakítására van lehetőségünk, figyeljük az igényeket és rugalmasan változunk a mindenkori helyzet kihívásaira reagálva.

Az, aki ma az egykori gázgyár terültén jár, mindenütt a fáknál alacsonyabb épületeket lát, amelyeket a manapság tipikus beton-acél-üveg felületképzés helyett a műemléki környezethez jobban illeszkedő anyagválasztással – jellemzően téglával – burkoltak. Gépjárművek alig, az autókat felszíni parkolók helyett mélygarázsokban tartják, ám ezekre alig van szükség, mivel a terület tömegközlekedéssel jól feltárt (ami ráadásul még bővíthető is, hiszen a terület – közvetlen Duna-partja és kikötője révén – a városi hajós tömegközlekedésbe is bevonható). Az épületek közötti teret jellemzően vízfelületekkel tagolt zöldterület (fák és gyep) tölti ki. Éles a kontraszt a szintén védett építészeti örökség mivolta ellenére csaknem teljesen megsemmisített Közvágóhíd területére tervezett városrész-rehabilitációs nagyberuházás látványterveivel összevetve… A tartalom azonban nem csak esztétikai vagy kulturális örökségi kérdés: a funkciójukat vesztett városi és városkörnyéki ipari területek rekultivációjának jó gyakorlatai a városi életmód fenntarthatósága szempontjából is létfontosságúak.