Graphisoft Park - a tó

Építészfórum, 2009-11-12 


A formai játék a merevebb vonalú épület és az oldottabb parkkialakítás között keresi a határokat, hol az egyik, hol a másik irányba kitolva azt. • A Graphisoft Park környezetrendezése, felelős tervező Szloszjár György, Garten Studio.

Tervezési előzmények
A Graphisoft Park építése 1997-ben kezdődött. A kisebb, villaszerű épületekhez organikus, lágy vonalvezetésű úthálózattal átszőtt park tartozott, a tervezett „kisépületes" beépítésnek megfelelő kapcsolatokkal. Az eredeti koncepcióval már a területet északról lezáró, homlokzatával a volt Óbudai Gázgyár felé kapcsolatot kereső D jelű irodaház szakított, mely léptékében és anyaghasználatában is újat hozott. Ezt az új irányt folytatta a Lukács és Vikár Építészstúdió Kft. által tervezett M épület és a Stúdió 100 Építészeti Kft. által tervezett S épület. A park zöldfelületének megtartása érdekében az új irodaházak saját igényeiknél több férőhelyet tartalmazó mélygarázzsal épültek. Az M épület környezetrendezésének kapcsán vetődött fel a már meglévő központi parkrész területet összefogó, szervező szerepének megerősítése. Ehhez a területhez a korábbi környezetrendezési koncepcióban felszíni parkolóként kialakított területek kapcsolódtak.

Tervezési feladat
A Hajógyári sziget északi szigetcsúcsát kísérő partszakasz, a volt gázgyári terület rekonstrukciója, funkcióváltása, a karéjszerűen bezáródó épületállomány teremtette meg a lehetőségét az intenzívebb, közösségi feladatokat ellátó központi parkrész kialakításának. A központi térrész kialakítása tóval, pihenőtérrel, vizes látványelemmel, az M épület közvetlen környezetének rendezése, valamint az S és G épület között megszűnő felszíni parkoló helyén a központi térrészhez kapcsolódó terület újraformálása volt a feladatunk.

Az építtető elsődleges szándéka különböző léptékű közösségi terek megteremtése volt az épületek működéséhez szükséges új kapcsolatok kialakításával. Kültéri rendezvények, tárgyalások, előadások, informális kapcsolatok, rekreáció lehetőségét biztosító ’irodapark’ kialakítása volt a cél. A tervezési terület nagysága 2,2 hektár.


Merev és hajlékony vonalak egymásra hatása alakította a tervet. A formai játék a merevebb vonalú épület és az oldottabb parkkialakítás között keresi a határokat, hol az egyik, hol a másik irányba kitolva azt. Az M épület körüli derékszögű rendszer kontúrkövető, tagolt világa az épület kivetülése környezetébe, mely lágyabb, hálós vonalvezetésű úthálózatban oldódik fel. Ugyanez az épített-nem épített párhuzam jelenik meg a park központi részén elhelyezett tó partvonalának kialakításakor.
Lekerekített, sejtszerű úthálózat tárja fel a központi parkot, a kevésbé hangsúlyos kapcsolatokat tipegősorok jelzik. Reprezentatív sétányok vezetnek az épület főbejáratához, és oldják meg a két tömb közötti átvezetést. Az M épület főbejáratának fogadótere a díszmedencével, padokkal, dinamikus burkolatarchitektúrával egyaránt szolgálja az áthaladást és a tartózkodást. A tó melletti pihenőtér padokkal, pengefalról lezúduló vízeséssel, kiépített lépcsőzetes partvonallal, nagyobb burkolt felülettel képez központi látványelemet. Az épület beharapásaiban lévő faburkolatú teraszok, pihenők az M épület dolgozói számára nyújtanak felfrissülési lehetőséget. Látvány- és térképző elem a két mesterséges domb, a tó, a park főbejáratának tengelyvonalára szimmetrikusan elhelyezett, négyzethálós kiosztású „buxusraszter", mely cserjeszinten is erősíti a fasorok által lombkoronaszinten meghatározott szimmetriát, hangsúlyozva a tengely szerepét a Duna felé.

A park részére visszafoglalt egykori parkoló területe három formai koncepció határán helyezkedik el. Ezek transzformálásával keresi a kapcsolatot a csatlakozó területekkel. Az S épület előtti derékszögű rendszer elindított tereit, piros burkolatcsíkjait enyhe töréssel oldja fel. A törésvonal irányultságát már a G épület előtti hangsúlyos bevezető tengely határozza meg. A kevésbé hangsúlyos kapcsolatokat tipegősorok jelzik. A kis terekkel és szabályos, tömbszerű faültetéssel egybekapcsolt térrendszerhez az M és az E épület felől hálószerűen kialakított útvonalrendszer csatlakozik.

Anyaghasználat, növényalkalmazás
A formai és funkcionális felosztás az anyaghasználatban is érvényre jut. A reprezentatív sétányok burkolata nagyobb méretű 30x20, 30x30 cm-es City Top burkolóelem. A tipegők burkolata a medence és a kiemelt növényágy mészkőlap burkolatával egyezik, az íves vonalvezetésű sétány homokszínű 20x10 cm-es kiselemes térkő burkolatú. Az épület beharapásaiban lévő pihenők keményfa burkolatot kapnak. Az épület körül Coulé kavics faltő szivárgó fut 50 cm szélességben. A berendezések kiválasztásánál bútorcsalád telepítését javasoltuk; pad, hulladékgyűjtő, hídkorlát: UBCITÉ, középmagas világítás: TUNGSRAM Schréder.

A környezet erősen meghatározza a terv növényalkalmazását. Szerves átmeneteket képeztünk a meglévő park felé. Az utak, sétányok mentén szabályos fasorok, nyírt sövények szoliter cserjékkel tagolt világa jelenik meg. Az épületek körüli cserjeültetés szabályos körvonalú, tömbszerű kialakítású, míg a dombok felé a kötetlenül, ligetszerűen elhelyezett fák között szabálytalan, íves vonalvezetésű cserjefoltok jelennek meg. A tó partján oldott kiültetésben vízimitátor növények, évelők jelennek meg.

Felelős tervező: Szloszjár György – Garten Studio Kft.
Tájépítész tervezőtárs: Stéhli Zoltán – Garten Studio Kft.
Munkatársak: Remeczki Rita, Massány Edina – Garten Studio Kft.
Statika: Hegyi Mihály – Hegyi Mérnökiroda Bt.
Vízgépészet, öntözőhálózat: Szűcs Sándor, Zöllei András – Ganz Hydro Kft.


A cikk képekkel: https://epiteszforum.hu/graphisoft-park

  • Címünk:
    1031 Budapest,
    Záhony utca 7.
  • Telefon:
    +36 1  815 3400
  • E-mail:

Elérhető irodák ügyében keresse
Kocsány János vezérigazgatót
[email protected]
+ 36 20 661 2401